Akkreditált továbbképzés középiskolai tanároknak

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is megrendezésre kerül az a 30 órás képzés, amely a Debreceni Egyetem és a Debrecen BSC Kerekasztal együttműködésében valósul meg, online formában.

A Debrecen BSC Kerekasztal kilenc vállalat – 4iG, BT, DT-ITS, DIEHL Aviation, EPAM, Flowserve, NI, transcosmos és UCC – által indított együttműködési program, melynek célja hogy a város és az oktatási intézmények támogatásában szerepet vállaljanak. Ennek fontos elemei az üzleti szolgáltató szektor ismertségének és elismertségének növelése, az oktatás fontosságának hangsúlyozása és annak támogatása, illetve a szektorban rejlő karrierutak bemutatása.

A vállalatok tapasztalatai szerint a BSC szektor kezd hasonló érdeklődést és figyelmet élvezni, mint a ,,hagyományos” szakmák. Ez annak is köszönhető, hogy a középiskolai tanárok is egyre nyitottabbá váltak a szektorban fontos képességek fejlesztése iránt, ez a 30 órás képzés pedig lehetőséget biztosít az oktatók számára, hogy további ismeretekre tegyenek szert, megismerjék a nemzetközi nagyvállalatok működését, a legújabb technológiákat, és azokat a kompetenciákat, amelyek a legszükségesebbek az elhelyezkedéshez, ezzel is segítve diákjaik pályaválasztását.

Mindemellett nemcsak a diákokra nézve lehet kedvező ez az esemény, hiszen ettől az évtől a képzés hivatalosan is akkreditálásra került, így a résztvevő oktatóknak az életpálya-modellbe is beépíthető.

A kialakult helyzetre való tekintettel, a biztonságot helyezve előtérbe, a képzés távoktatás formájában valósul meg.

Legutóbbi frissítés: 2022. 08. 01. 19:25