A Debreceni Egyetem Francia Tanszéke mély megrendüléssel tudatja, hogy
Dr. Kiss Sándor
nyugalmazott egyetemi docens, a tanszék tizennégy éven át volt vezetője,
az Ordre des Palmes Académiques tiszti fokozatának kitüntetettje, hosszan tartó betegség után
2025. szeptember 5-én, 84 éves korában örökre elment.
Kiss Sándor (1941–2025) a magyar és nemzetközi romanisztika, valamint összehasonlító nyelvészet kiemelkedő alakja, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának meghatározó tanáregyénisége, a Francia Tanszék vezetője és generációk tanítója volt. Távozása fájdalmas veszteség mindazok számára, akik ismerték és szerették. Pótolhatatlan űr marad utána.
Életútja és munkássága szorosan összefonódott a debreceni és a magyarországi romanisztika történetével. Középiskolai tanulmányait a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban végezte, majd 1959-ben felvételt nyert a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol francia és latin nyelv és irodalom szakon tanult. 1964-ben szerzett egyetemi diplomát, majd ugyanitt kezdte meg oktatói pályáját. Egyetemi doktori értekezését 1971-ben védte meg, a doktori fokozatot az 1972. évi kitüntetéses doktoravatás keretében nyerte el. 1988-ban kiváló eredménnyel védte meg kandidátusi értekezését. 1978 és 1990 között a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Romanisztikai Tanszékének oktatója volt, ugyanakkor továbbra is tanított a debreceni Kossuth Egyetemen. Hetente, könyvekkel és jegyzetekkel tömött aktatáskájával utazott a két város között, fáradhatatlanul szolgálva mindkét egyetem közösségét – ezt a kettős kötődést élete végéig megőrizte. 1991-től – ismét debreceni főállásban – egyetemi docensként tizennégy éven át vezette a Kossuth Lajos Tudományegyetem, majd annak jogutódja, a Debreceni Egyetem Francia Tanszékét. Pályája hat évtizeden át meghatározó módon formálta a hazai francia nyelvészet és irodalomtudomány életét, ugyanakkor előmozdította a Francia Tanszék sokrétű nemzetközi kapcsolatainak ápolását.
Mestere, Herman József hatására fordult érdeklődése a latin és újlatin nyelvek története, fonológiája és szintaxisa felé. Pályája korán ígéretesnek bizonyult: már első nagyobb műve, a doktori disszertációjából továbbfejlesztett kötete, Les transformations de la structure syllabique en latin tardif (1971) nemzetközi viszonylatban is alapművé vált, amelyet a romanisztikai kutatások mindmáig hivatkozási pontként tartanak számon. A latin igerendszer átalakulását bemutató, Tendances évolutives de la syntaxe verbale en latin tardif című kötete (1982) a latin nyelvészeti konferenciákon gyakran idézett mű. Kiss Sándort 2018-ban beválasztották a nemzetközi Latin Vulgaire – Latin Tardif konferenciasorozat tudományos bizottságába.
Tudósi és kutatói pályája rendkívül sokoldalú és nemzetközileg is elismert volt. Érdeklődésének középpontjában a késő latin fonológia és mondattan, a francia nyelv szintaxisa, a francia–magyar kontrasztív nyelvészet, valamint a szövegnyelvészet állt. Számos tanulmánya a nyelvtörténet, a grammatikaelmélet és a szövegértelmezés összefüggéseit tárta fel, különös tekintettel a latin és az újlatin nyelvek fejlődésére. Ugyanakkor a szépirodalom iránti rajongását sem tagadta meg: nagyszámú, korszakokon átívelő érzékeny tanulmányt írt francia és magyar költők, írók műveiről. Publikációinak jelentős része francia nyelven látott napvilágot, így hozzájárult ahhoz, hogy a magyar romanisztikai kutatások beépüljenek a nemzetközi tudományos diskurzusba. Tanulmányainak elegáns stílusa a francia nyelv gazdag és árnyalt ismeretéről tanúskodik. Munkásságának kiemelkedő elismeréseként 1997-ben a francia kormány az Akadémiai Pálmarend tiszti fokozatával tüntette ki.
Tanítványai számára Kiss Sándor nem csupán oktató volt, hanem Tanár Úr – a szó legnemesebb értelmében. Generációk francia szakos hallgatói tanultak tőle, akik máig szeretettel idézik fel az ófrancia nyelvvel vagy a francia középkori irodalommal foglalkozó színes óráit. Számos szakdolgozat és doktori disszertáció vezetője volt: tanítványai közül sokan ma is aktív oktatók, kutatók, akik saját pályájukon őrzik egykori tanáruk szellemi örökségét.
Tanszékvezetőként Kiss Sándor fontosnak tartotta a Francia Tanszék múltjának és az elődök értékeinek megőrzését, továbbadását. Egyik utolsó publikációjában, A Debreceni Egyetem Francia Tanszéke 1957 és 2023 között című munkájában méltó emléket állított a tanszék utóbbi több mint hat évtizedének. Ugyanakkor mindig támogatta, hogy a tanszék fiatal oktatói új irányokat, friss szemléleteket hozzanak az oktatásba és a kutatásba. Nyitott, szabad szellemi légkört teremtett, amelyben a múlt öröksége és a jelen törekvései harmonikusan találkozhattak.
Kiss Sándor szerény, finom humorú, tapintatos kolléga volt, aki teljes figyelemmel tudott meghallgatni, és természetes kedvességgel, páratlan nyelvi érzékenységgel válaszolni. Ahogy Molière korában mondták, igazi honnête homme, művelt ember volt, aki azonban műveltségével sohasem kérkedett. Megvolt benne az a ritka képesség, hogy saját világot teremtsen maga körül – olyan világot, amelyben a könyvek, a hangversenyek, a kiállítások, az utazások és az emberi találkozások kaptak fontos helyet. Sokunk emlékezetében úgy él majd, amint késő estébe nyúlóan, tanszéki irodájában, halk komolyzene mellett, az íróasztal lámpafényénél olvas vagy ír – teljes odaadással a tudománynak.
Szerettei hamvasztás után szűk családi körben búcsúznak Tőle. Mi, kollégái és tanítványai azonban biztosak vagyunk abban, hogy emléke és életműve tovább él: tanítványai munkájában, a tanszék szellemi hagyományaiban, és mindazokban a könyvekben és tanulmányokban, amelyek nemzedékek számára nyitottak utat a nyelvészet, a romanisztika és a humanista tudományosság világába.