Jegyzetkiadási pályázat a 2019. évre

A DE-BTK vezetésének felkérésére a megújult Kari Kiadói és Jegyzetbizottság jegyzetkiadási pályázatot ír ki a kar oktatói, kutatói számára.

Célunk, hogy a hallgatói és az oktatási igényeknek megfelelően korszerű, magas szakmai színvonalú, elektronikus vagy nyomtatott formátumú, újonnan előállított tananyagok létrehozását segítsük. E minőség elérésének fontos feltétele a tananyagok szerzőinek, szerkesztőinek, szaklektorainak anyagi elismerése, valamint a dologi költségek támogatása.

A pályázatot a kar oktatója, kutatója (mint a támogatást igénylő tananyag szerzője vagy szerkesztője) nyújthatja be.

A 2019. évi kari költségvetésből várhatóan 3 (három) millió forint keretösszeg áll rendelkezésre. A kari vezetés javaslata szerint két kategóriában lehet pályázni:

1. kategória: A kar professzorai által írandó tananyagokra: 1 millió forint keretösszeg.

2. kategória: A kar további oktatói, tudományos kutatói által írandó tananyagokra: 2 millió forint keretösszeg.

Az egyes kategóriák keretösszegeit – teljes felhasználás hiányában – a Kari Kiadói és Jegyzetbizottság mint a pályázat kiírója és bírálója átcsoportosíthatja.

A részletes pályázati kiírás, valamint a pályázati űrlap itt található:

https://btk.unideb.hu/hu/node/76

 

Legutóbbi frissítés: 2022. 08. 01. 19:25