Kari kiegészítés oklevél igényléshez

Tisztelt Hallgató!

Mint már több helyről is értesülhetett róla, a veszélyhelyzet során teendő egyes, a felsőoktatási intézményeket és hallgatókat érintő intézkedésekről szóló 101/2020. (IV. 10.) Kormányrendelet” 6. §-a alapján a nyelvvizsga hiányában eddig ki nem adott oklevelét megkaphatja a nyelvi követelmények teljesítése nélkül:  „aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett, mentesül az oklevél kiadásának előfeltételéül előírt nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól”.

Tájékoztatom, hogy a nyelvvizsga hiányában korábban ki nem adott oklevelek kiállítása a Debreceni Egyetemen megkezdődött, ezen belül a Bölcsészettudományi Karon is. A kiállítás megkezdéséhez szükséges az adatok egyeztetése, amelynek céljából az egyetem munkatársai létrehoztak egy regisztrációs felületet, amelyet a következő linken ér el: https://kerdoivek.unideb.hu/oklevel-igenyles

Kérjük, hogy ezen adatainak pontos megadásával segítse munkánkat! A Tanulmányi Osztály munkatársai az oklevél nyomtatását azt követően tudják elindítani, hogy Ön elvégezte az adategyeztetést és az Ön által megadott adatokat a kollégák frissítik az elektronikus tanulmányi (Neptun) rendszerben.

A sikeres adategyeztetés megtörténte után a Hallgatói Szolgáltató Központ (HAK, volt HSZK) munkatársai nyomtatják a Neptunból az oklevelet, mely az illetékes vezető (rektor vagy dékán) aláírása után készül el.  Felhívom a figyelmet arra, hogy a járványügyi veszélyhelyzet fennállása idején az Ön és munkatársaink egészségének biztonságára figyelemmel a kar nem tudja biztosítani a személyes átvételt (az linken felkínált időpont-foglalási lehetőség ellenére sem) és az elkészült oklevelet az Ön által megadott címre fogja postázni hivatalos iratként. A postázás dátumáról a kolléga e-mailben értesítést küld.

Minden érintett kollégánk dolgozik a bennragadt oklevelek minél gyorsabb kiadhatóságán, de a Bölcsészettudományi Karon és a Debreceni Egyetemen az évek során felgyűlt a nyelvvizsga hiányos záróvizsgát tett hallgatók száma, ezért kérem, hogy legyen türelemmel!

Türelmét és megértését megköszönve, üdvözlettel:

 

Debrecen, 2020. május 11.                                                                                                                       Bartáné Kustár Katalin s.k.
                                                                                                                                                                     tanulmányi osztályvezető

Legutóbbi frissítés: 2022. 08. 01. 19:25