2018. november 9-én Petőfi S. János halálának 5. évfordulója alkalmából az MTA DAB Irodalom- és Nyelvtudományi Szakbizottság Nyelvtudományi Munkabizottsága, a Petőfi S. János Publikációs Díj kuratóriuma, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara, valamint a Poliglott szövegnyelvészeti–szövegtani kutatócsoport szervezésében került sor a Petőfi S. János Emlékkonferenciára, amelynek a debreceni DAB Székház adott otthont.
A rendezvényt Dobi Edit, a kutatócsoport vezetője, Keményfi Róbert, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja, Kertész András, a Publikációs Díj kuratóriumának elnöke, valamint Hoffmann István, a Bölcsészettudományi Kar Doktori Tanácsának elnöke nyitotta meg. A konferencia díszvendégeként köszönthettük Benkes Zsuzsát, Petőfi S. János társát és munkatársát, a Publikációs Díj megalapítóját.
A megemlékezés előadói azok közül a kutatók közül kerültek ki, akik Petőfi S. János tudományos tevékenységéhez a debreceni szemiotikai textológiai fórumon keresztül is csatlakoztak. A rendezvény keretében került sor a Petőfi S. János Publikációs Díj idei nyertesének kihirdetésére, majd a díjazott előadására.
2018-ban e rangos elismerést a kuratórium Ditrói Eszternek, a Magyar Nyelvtudományi Tanszék kutatójának ítélte oda Helynévrendszerek modellalapú vizsgálata című munkájáért. Az idei évtől kezdve a Benkes Zsuzsa által alapított Publikációs Díj értéke azáltal is nő, hogy a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara az eddigivel megegyező összeggel egészíti ki az elismeréssel járó pénzbeli hozzájárulást.