Prof. Dr. Virágos Zsolt Kálmán (1942-2025)

Elhunyt Prof. Dr. Virágos Zsolt Kálmán, a DE BTK Angol–Amerikai Intézet Észak-amerikai Tanszékének egyetemi tanára.
Virágos Zsolt

 

Virágos Zsolt Kálmán irodalomtudós, kultúr- és társadalomtörténész, amerikanista, a DE BTK Angol–Amerikai Intézet, Észak-amerikai Tanszékének egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora tősgyökeres debreceni polgár volt, akit családi kötelékei, tanulmányai, valamint hivatása is a cívisvároshoz kötöttek. 1965-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen kitüntetéssel szerezte meg diplomáját angol-orosz szakon, majd két évig az egyesült államokbeli Indiana Egyetemen tanított, később a KLTE Gyakorló Gimnáziumának vezetőtanára lett. 1970-től visszavonulásáig a Kossuth Lajos Tudományegyetem, majd annak jogutódja, a Debreceni Egyetem oktatója volt; 1995-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. Oktatói-kutatói munkája mellett pályája során számos közéleti feladatot látott el: a KLTE Nyugati Nyelvek és Irodalmak Intézetének igazgatója volt, az Angol Tanszék vezetői, majd az Angol-Amerikai Intézet igazgatói tisztét töltötte be, 1993 és 1995 között a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese volt, 1992 és 1997, majd 2000 és 2001 között az Észak-amerikai Tanszék irányítását látta el.

Virágos Zsolt Kálmán a legendás irodalomtörténész, nyelvész és szótáríró Országh László professzor tanítványa volt, amely meghatározta tudományos és oktatói pályáját. Az Országhtól kapott szellemi örökség – a szakma iránti feltétlen elköteleződés, a kompromisszumokat nem tűrő magas szakmai színvonal követelménye és igénye, az oktató-nevelő pedagógusi hivatás fontossága és értéke, a tudás és a műveltség tisztelete – Virágos Zsolt Kálmán, a tudós-tanár számára egy életen át tartó iránymutatást és megkérdőjelezhetetlen mércét jelentett.

Virágos Tanár Úrra mint nagytudású pedagógusra, az iskolateremtő tanáregyéniségre emlékezünk, akinek tanítványai mindmáig szívesen idézik fel színvonalas nyelvóráit, hiszen angolszakos diákok generációi tanulhattak tőle az amerikai kultúra és irodalom tárgykörein belül tartott szemináriumain és előadásain Magyarországon és külföldön egyaránt.

Sokoldalú kutató volt, akinek gazdag tudományos életművét és értékes szakmai munkáját kilenc önálló kötet és többszáz tudományos értekezés is példázza. Magas színvonalú tudományos teljesítményével, közéleti és tudományszervezői tevékenységével számos rangos díjat és elismerést érdemelt ki, így a Széchenyi Professzori Ösztöndíjat, az Országh László-díjat, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét és az Apáczai Csere János-díjat. Tanári-kutatói pályafutásának fontos időszaka volt az Egyesült Államokban Fulbright-vendégoktatóként eltöltött négy esztendő. A tengerentúlon szerzett oktatási-oktatásszervezői tapasztalat eredményeként számos, angolszász egyetemeken alkalmazott gyakorlatot vezetett be az Angol-Amerikai Intézetben – így a féléves óratervek és kurzuskatalógusok használatát.

Szívügyének tekintette az akadémiai hagyományok megőrzését és a múlt értékeinek ápolását; ennek jegyében társszerzőként járult hozzá A debreceni angol tanszék története, 1938-2014 című kultúr- és egyetemtörténeti munkához – tisztelegve ezzel a debreceni anglisztika és amerikanisztika nagy elődei előtt.

Sokan a rendíthetetlen sportemberként emlékeznek rá, aki számára az úszás egy életen át tartó szenvedélyt jelentett, élete elválaszthatatlan része volt, amely megtanította a kitartás és a kemény munka jellemformáló értékeire. Élete utolsó időszakáig az egyetem szenior úszócsapatának hírnevét öregbítette.

Professzor Úr szívélyes házigazda és nagyvonalú vendéglátó volt, aki értékelte az élet szépségeit, legyen az egy utazás, kirándulás, egy szép művészeti alkotás, egy tengerparton eltöltött nyaralás, egy jó könyv vagy egy emberi találkozás.

Tartalmas, értékekben gazdag életére és pályájára szeretettel és tisztelettel emlékezünk, örökségét megőrizzük.

Virágos Zsolt Kálmánt a Bölcsészettudományi Kar és az Angol–Amerikai Intézet saját halottjának tekinti, búcsúztatására 2025. május 30-án 11 órakor kerül sor a Debreceni Köztemető 2. sz. ravatalozójában. A hamvak végső elhelyezésére szűk családi körben egy későbbi időpontban kerül sor.

Legutóbbi frissítés: 2025. 05. 08. 16:14