36. OTDK Társadalomtudományi Szekció 2023. április 12-14.

Köszöntő

A Társadalomtudományi Szekció híreiről, történéseiről Facebook eseményünkön tájékozódhatnak.

Tisztelt Érdeklődő!

Szeretettel köszöntjük a XXXVI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójának honlapján!

Nagy öröm és kitüntetés számunkra, hogy 2023. tavaszán a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara szervezi e nagy hagyományokkal rendelkező verseny Társadalomtudományi Szekcióját. Az európiai tudományos közegben is egyedülálló seregszemle kiemelkedő szerepet tölt be hazánk tudományos életében, kétévente alkalmat adva arra, hogy a magyarországi és a külhoni felsőoktatási intézményekben tanuló, kiemelkedő tehetségű egyetemi hallgatók ösztönző tudományos környezetben mutathassák be eredményeiket. A legkiválóbbak versenye egyben elismerése a felsőoktatásban zajló diáktudományos tevékenységeknek. Ösztönzi, motiválja és támogatja a hallgatókat, konzulenseiket, mestereiket a tehetség kibontakoztatásában, segítséget nyújt a hallgatók szakmai fejlődéséhez, útkereséseihez, pályakezdéséhez és hozzájárul a tudományos utánpótlás neveléséhez.

A Debreceni Egyetem és Debrecen híres vendégszeretetével, gyönyörű és inspiráló környezetben várunk minden kedves érdeklődőt e kiemelkedő tudományos eseményre!

Sikeres felkészülést, eredményes versenyzést, élményteli debreceni napokat kívánunk!

item

item
dr. Keményfi Róbert dr. Czibere Ibolya
egyetemi tanár egyetemi tanár
a Bölcsészettudományi Kar a 36. OTDK
dékánja Társadalomtudományi Szekciójának
  ügyvezető elnöke

Társadalomtudományi Szakmai Bizottság


Rendező intézmény

  • Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Ügyvezető elnök

Prof. Dr. Czibere Ibolya

Prof. Dr. Czibere Ibolya
tanszékvezető, intézetigazgató
Szervezeti egység
Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Politikatudományi és Szociológiai Intézet, Szociológiai és Szociálpolitikai Tanszék
Központi telefonszám
22118
22349
Cím
4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
Emelet, ajtó
földszint, 51 (oktatói szoba)

Ügyvezető titkár

Szervező titkár

 

 

  item

 

item

 

item

 

item

 

 

kim

 

nkfih
Legutóbbi frissítés: 2023. 04. 05. 12:43