Hírek

A cívisvárosban tett útja során a Debreceni Egyetemre is ellátogatott június 16-án, kedden Spanyolország magyarországi nagykövete. Luis Ángel Redondo Gómez és kísérete a Bölcsészettudományi Karon egy éve indult képzéssel ismerkedett a Mediterrán Nyelvek és Kultúrák Intézet keretében működő Spanyol Tanszéken.

Többszörös jubileum jegyében tartotta meg a 10. Durkó Mátyás Emlékkonferenciát a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszék június 16-17-én. A száz éve született Durkó Mátyás előtt tisztelgő tanácskozásra az ország egész területéről és a határon túlról is érkeztek előadók, vendégek. A tanszékalapítóról elnevezett emlékérmet T. Molnár Gizella vehette át.

A Debreceni Egyetem négy karának négy különböző képzésén tanul párhuzamosan az intézmény egyik hallgatója, őt is megismerhetik az új Egyetemi Élet hasábjain. A lap felvillantja a kortárs könnyűzene alapképzési szak első végzős évfolyamának diplomakoncertjét, valamint az Éjféli koncertet is a Zeneművészeti Karon.

Tudományos munkájuk támogatásához a Debreceni Egyetem 13 fiatal kutatója nyerte el idén a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bolyai János Kutatási Ösztöndíját. Az oklevelet hagyományosan a szeptemberi Bolyai-napon vehetik át a nyertesek.

Pusztai Gábor miniszteri díja

Dr. habil. Pusztai Gábor, a Ceepus Language and Literature in a Central European Context hálózat debreceni koordinátora 2026-ban miniszteri díjban részesült.

A DE-BTK vezetésének felkérésére a Kari Kiadói és Jegyzetbizottság tananyagfejlesztési, jegyzetkiadási pályázatot ír ki a kar oktatói, kutatói számára.

Értesítjük a gyászoló közösséget, hogy Dr. Imre Mihály tanár úr, professor emeritusunk temetése 2026. május 20-án Hódmezővásárhelyen lesz. Mindenkinek vigasztalódást kívánunk.

Megrendülten búcsúzunk Dr. Imre Mihály (1946–2026) professzor úrtól, kedves kollégánktól és mesterünktől, a Debreceni Egyetem BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének sokak által tisztelt és szeretett tanárától.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt kollégánk, az intézetünk tanárai és hallgatói által egyaránt szeretett munkatárs, dr. Pálfalvi Lajos egyetemi docens.

A Néderlandisztika (nem önálló) Tanszék docense április 20-án tartott holland nyelvű előadást a magyar protestáns gályarabok emlékére rendezett szimpóziumon.