Dr. Ceglédi Tímea habilitációs előadásai
Hírek
Nyolc város tizenhárom gimnáziumából több mint száz középiskolás érkezik november 6-án a Debreceni Egyetemre, hogy összemérje spanyol nyelvtudását, kreativitását és a spanyol ajkú világ kultúrájáról szerzett ismereteit.
November 1-től hivatalosan is három helyettes segíti Engler Ágnes dékán munkáját a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Karán (BTK). Csatár Péter stratégiai és gazdasági, Takács Levente oktatási, Venkovits Balázs pedig nemzetközi és tudományos dékánhelyettesként végzi munkáját az elkövetkező öt évben. Kinevezésüket október 29-én vették át a dékáni tanácsteremben.
Az Egyesült Államokból érkezett vendégoktató kurzusain ismerkedhetnek az egyetem mesterszakos hallgatói a tanév első félévében az amerikai bevándorlás történetével a Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézetében. Ashley Johnson Bavery, az Eastern Michigan University professzora fél éven át oktat és folytat kutatómunkát a Debreceni Egyetemen.
A magyartanítás lehetőségei az anyanyelv-pedagógia szemszögéből – konferencia a Debreceni Egyetemen
Az idősödés kulturális, társadalmi és tanulási dimenziói kerültek előtérbe a II. Intergenerációs Minifilm-fesztiválon, amelyet 2026. október 14-én rendeztek meg a Gerontológiai Napok 2026 nemzetközi tudományos konferencia keretében.
Nagyszabású rendezvénysorozattal tiszteleg az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem (DE) a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK), valamint a Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ (RAK) közös szervezésében. Október 20-22. között filmvetítés, színházi emlékműsor és nyilvános podcast-beszélgetés idézi fel a 70 éve történtek országos és debreceni vonatkozásait. Az ünnepi programok intézményi megemlékezéssel zárulnak október 23-án a Főépület Aulájában.
Interaktív Napot tartott miskolci és kiskunfélegyházi középiskolásoknak a Szlavisztikai Intézet.
Újabb eredménnyel gazdagodott a Debreceni Egyetem (Molnár Angelika) és a Tula városában működő Tolsztoj Egyetem (Dmitrij Romanov), valamint a Lev Tolsztoj Állami Múzeum együttműködése.
Megjelent a Debreceni Szemle legújabb, harmadik száma, amelyben recenzió olvasható A szépség. Válogatás a XIX–XX. század fordulójának orosz elbeszéléseiből című kötetről.