Hírek

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara 2018. május 4-én rendezte meg a Kari Tudományos Diákköri Konferenciát. A bölcsészet- és társadalomtudományok területén 14 tagozatban 111 hallgató mutatta be kutatási eredményeit.

Immár második alkalommal találkoztak karunk nemzetközi oktatói. A múlt év decemberében megrendezett első összejövetelt május 8-án egy újabb találkozó követett, melyen a különböző nyelveket és kultúrákat tanító külföldi oktatók osztották meg tapasztalataikat egymással.

Társadalom - és közösségfejlesztéssel foglalkozó szakembereket látott vendégül a Debreceni Egyetem Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszéke május 2-án.

Magyarország köztársasági elnöke, Áder János Kossuth-díjat adományozott Berkesi Sándor Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának docense, a Tiszántúli Református Egyházkerület nyugalmazott zenei igazgatója, a Debreceni Református Kollégi

 

  A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága pályázatot hirdet a Kőrösi Csoma Sándor Program és a Petőfi Sándor Program ösztöndíjakra.

  A Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékének professor emeritusát szűk családi körben helyezték örök nyugalomra szülőföldjén, Gömörben.

  Az Universitas Alapítvány meghirdeti 2018-as pályázatát Hallgatói tudományos eredmény elismerése, illetve Fiatal oktatói-kutatói tudományos eredmény elismerése kategóriákban. A pályázati felhívás a http://uni-pro.unideb.hu  oldalon olvasható. A pályázatok beadásának határideje 2018. február 28.